A közelgő 2012. évi nyári olimpiai játékok tiszteletére - amelynek a házigazdája London lesz - a brit Királyi Pénzverde hatvan darab pontosan egy kilogrammnyi tiszta aranyat tartalmazó emlékérmét fog legyártani. A 100 ezer fontot (36 millió forint) érő kisplasztikai alkotás Sir Anthony Caro szobrász tervei alapján készült. A szigetország első egykilós arany érmének a fejoldalán jóhogy II. Erzsébet királynő (Pippa Middleton segge mégsem lehet) portréja látható. Az érem másik oldalát babérkoszorú szegélyezi és a londoni olimpia logója mellett a súlyemelés, a boksz és a futball sportszerei is helyett kaptak rajta. A királynő személyes jóváhagyása által törvényes brit fizetési eszköz, bár mérete és értéke miatt nem hiszem, hogy forgalomba kerül. Ha kaszinóba megyünk ne vigyük magunkkal még a szintén egykilós ezüst változatát sem, mert az is legalább háromezer fontot (egymillió forint) ér. Kellemetlen lenne pókeren eljátszani, a nyerőgépbe meg be se fér.
A kínai holdnaptár szerint 2012-ben beköszönt a sárkány éve, amelyet több ország is megünnepel. Kanada királyi pénzverdéje 18 karátos arany befektető érmékkel is köszönti az újévet, amely a bátor döntések, valamint a megvalósuló álmok éve lesz. Próbáltál már 2000-es évjáratú Sárkány Éve emlékérmét vásárolni az elmúlt években? Ha igen, jól tudod milyen nehéz, gyakorlatilag nincs eladó a piacon. Mostanra már a többszörösét éri a normál arany árfolyam szerinti árának...
A kanadaiak idei éremsorozatának legelbűvölőbb ezüst érméje Swarovski kristállyal. Megrendelhető 32 900 forintért