
Yuki Matsuida japán dizájner bár még csak 30-as éveinek elején jár, alkotásai mégis érett művészi vénáról tanúskodnak. S, ahogy a kiállított műveinek alkotóelemeit az ismeretlen, úgy vonzza tekintetünket is e szokatlan ábrázolásmód.

Yuki Matsuida japán dizájner bár még csak 30-as éveinek elején jár, alkotásai mégis érett művészi vénáról tanúskodnak. S, ahogy a kiállított műveinek alkotóelemeit az ismeretlen, úgy vonzza tekintetünket is e szokatlan ábrázolásmód.

Síkosított, legtöbbször rózsaszín, praktikus mégse szereti senki, mi az? Kotongumi. Nem bízhatunk mindent a szerencsére.
Bryan McCormack ír képzőművész tervei alapján óvszerrel díszítették fel a párizsi kortárs művészeti központ, a Pompidou monumentális csőbejáratát és hat emeletét. Preservation is Life (Az élet védelem) című installációba összesen 80.000 kotongumi alakú izzót építettek be. A vibráló kotonfalak színe a hangeffektek pulzáló ritmusára változik emeletről emeletre. A földszinten magzati szívverés hallható, amely folyamatosan gyorsul. A legfelső emeleten a 39 éves alkotó szívritmusára fejezzük be útunkat a múzeumban.

Amerika északi részén, minden év elején kortárs dizájnerek és multimédia performerek költöznek ki a Medicine-tó egyetlen összefüggő jégpáncéllá fagyott vizére a jéghorgászok legnagyobb örömére. Az Art Shanty Project egyedülálló lehetőség a művészeknek, hogy a galériák falain kívül, a várostól messze fesztiválhangulatban lépjenek kapcsolatba közönségükkel. A jégre épített művészfaluban találhatunk olyan dizájnbódékat, mint mini színház, karaoke, vagy gyónókunyhó, de ha esetleg valaki úgy dönt, hogy a jégen szeretne szerencsejátékot űzni irány a dobókocka viskó. Ember legyen a talpán, aki kiül játszani.
Nyitás 2012. január 14-én.



Közeledik a télapó és talán ennek is köszönhető Lee Ki Seung Mikulás lábbeliéhez hasonlatos agymenése, amely funkciója szerint egy a kórházakban használatos vérrel teli, más néven transzfúziós tasak. A kivitelezés mindenesetre vicces és remélhetőleg a betegek arcára is sikerül majd mosolyt csalnia.
Fuckin' Jackpot: Az alábbi tusfürdő bár kissé bizarr, de otthoni vérfürdőhöz mindenképpen ajánlanánk!


Anton Repponen alkotása ez a zokni, mely viccesen mutathatna a karácsonyfa alatt. Az alsó lábszár és lábfej anatómiáját ábrázoló darab azonban még csak koncepció, de mi türelmetlenül várjuk, hogy megvásárolhassuk. Addig pedig érjük be Heidi Klum halloweenkor viselt ruházatával, mert ebben a témában egyelőre ő verhetetlen!

Általában a sakkozás egy ülő tevékenység, melyet asztalnál játszanak, vagy a Széchenyi fürdő medencéjében. A most bemutatásra kerülő falra függeszthető sakktáblán való játék azonban - láss csodát - állva történik. Ez a cseresznyefából készült változat elsőre talán meghökkentőnek és nehezen áttekinthetőnek tűnik, de a sakkozás élményéből remélhetőleg semmit sem von le. Ha máris kedvet kaptál egy kis függesztett sakkozáshoz, úgy 300 dollárért te is vásárolhatsz magadnak egyet. Szeget és kalapácsot se felejts el venni!

Aggodalomra semmi ok, hiszen a következőkben bemutatásra kerülő utazótáskákat és bőröndöket nem csak egy görbe éjszakára való utazáshoz, vagy ferde falhoz való támasztáshoz tudjuk ajánlani. A rendkívül szokatlan formavilággal bíró alkotások Sarah Jane Williams Angliában élő bőrárú dizájner keze munkáját dicsérik és megfelelnek a legmagasabb minőségi követelményeknek is. Ha úgy határoznánk, hogy beszerzünk egy ilyen darabot, akkor abban biztosak lehetünk, hogy a reptéren senki más bőröndjével nem fogjuk összekeverni sajátunkat, de az megeshet, hogy utastársaink ferde szemmel néznek majd ránk.







Eladásra kínálja Idaho-i házát a Die Hard filmekből is jól ismert amerikai színész legenda Bruce Willis. A csodálatos hegyvidék ölelésében található ingatlan 20 hektáros telken terül el, egészen pontosan egy Hailey nevű kisvárosban.

Sir Elton John a napokban Szingapúrban koncertezett és ha már ott járt, tiszteletét tette a 20. Orchidea Világkiállításon. Látogatásának fő apropóját az adta, hogy a Marina Bay Sands Hotelben megrendezett eseményen a zenei ikon részére egy orchideát ajándékoztak, melyet magáról az Angol világsztárról neveztek el.

Lady Gaga nem megy a szomszédba egy jó ötletért. A Barneys New York luxusáruházzal együttműködve, ugyanis megnyitotta saját termékeit árusító üzletét, - nevezetesen a Lady Gaga Workshop kapuit - a nagyközönség előtt. A termékek nyolc fő csoportba sorolva kaphatóak. Édességek ( treats), játékok (toys), kiegészítők (accessories), ékszerek (jewelry), ruházat (apparel), kozmetikumok (cosmetics), média termékek (media), valamint szabadidős tárgyak (Holiday) kategóriákban.